Functional bodybuilding
Sok, számotokra új gyakorlattal ismerkedhettek meg a Functional bodybuilding óráinkon, melyek során izomtömeget és izomtónust szeretnénk növelni. Megtapasztalhatjátok a magas ismétlésszámmal (6-12), lassú tempóban végrehajtott feladatokban rejlő kihívásokat. Mindenkinek ajánljuk, aki szeretne elmélyedni a funkcionális edzés világában és szeretné bővíteni gyakorlatrepertoárját, illetve várjuk azokat a vendégeket is, akiknek a CrossFit és Burn óráink túl intenzívek, de szeretnék formában tartani magukat.
Edzőink:

1992-ben, 14 évesen ismerkedett meg az ökölvívással, majd öt éven keresztül a Vasas SC színeiben versenyzett. Oktatással 2013 óta foglalkozik, gyerekekkel és felnőttekkel is egyaránt, akár hobbiszinten kóstolna bele valaki a sportba, akár versenyre való felkészítés a cél.

Tizedik éve foglalkozom ökölvívással, és nyolcadik éve versenyszerűen is a Vasas SC színeiben. Utánpótlás korosztályban magyarbajnoki címig, felnőttbe eddig többször magyar bajnoki éremig sikerült jutnom.
Célom világversenyről egyszer vagy lehetőségeimhez mérten minél többször éremmel hazatérni ezzel öregbíteni a magyar ökölvívás hírnevét.
Az ökölvívásban találtam meg a számításaimat, és rengeteget köszönhetek az ökölvívó sportnak és ezen belül az edzőimnek az élethez való hozzáállásban és a jellemem fejlődésében.

Csukás Zsóka vagyok, 8 éve ismerkedtem meg a CrossFit világával, amely nagy hatással volt rám már a kezdetekor és hamar az életem szerves részévé vált.

Soha nem késő elkezdeni. Adri gyerekkorában nem kapott nagy szerepet a sport, a rendszeres mozgás csak az egyetem kezdetével lett a mindennapjai szerves része.